Rózsa Éva levele

Éva szívesen gondol vissza a Vendégházban eltöltött napokra.

Kedves Antónia!

Az utolsó napok egyikén Zsófi nekem azt mondta: meglátod milyen szívesen fogsz visszagondolni az itt töltött napokra. Üres frázisnak tűnt ez akkor nekem. De néhány nap elteltével már azon gondolkodtam melyik időpontra jelentkezzem újra. Szüleim, látva lelkesedésemet maximálisan támogatnak. Az én életemben nekem ez fontos.

Anyukám szerint Húsvét után kellene menni, tehát április 29-tól május 8-ig. Remélem kedvező az időjárás Nálatok ilyenkor, mert nem kedvelem a nyirkos hideget. Az biztos, hogy most már tudom, hogy akarok felkészülni a léböjtre, főleg ami az állóképességet illeti. Nagyon szégyellem magam ugyanis, hogy nem bírtam a túrákat teljesen végigcsinálni. Szeretnék tehát jelentkezni 2005. április 29. - május 8-i időpontra léböjtre, ha lehet ugyanabba a szobába, ahol most laktam (II. emelet, 2. szoba). Ha esetleg ez foglalt, akkor pedig a május 27. június 5-i időpontra.

Szilviának még egyszer megköszönöm a Rómeó és Júlia CD-t, a Nálatok töltött napokra csak egy szó van csodás. Minden úgy volt számomra jó, ahogy volt. A környezet, a szép épület, a program maga, a jó szervezés, ahogy az egész ki van találva. Ugyanis soha nem hittem el magamnak, hogy én képes vagyok egy léböjtöt végigcsinálni, hogy képes vagyok tényleg tíz napig leveken élni úgy, hogy nincs éhségérzetem, hogy nem unatkozom egy percig sem, hogy eszembe sem jut az egészet abbahagyni és hazamenni. Köszönet érte. Jó vizsga volt számomra, de Antónia nélküled ez nem ment volna.

Üdvözlettel: Rózsa Éva

Rólunk

Léböjt, léböjtkúra, böjt, méregtelenítés, Buchinger-, és Mayr-kúrák: Vitalizáló Vendégház, Visegrád. Böjtölésre válaszd az elsőt és az eredetit Visegrádon. 1995 óta több száz elégedett vendég! Böjtvezetőnk 22 éves gyakorlata és állandó jelenléte biztosíték a sikeres kúrához!

Kapcsolat

Visegrádi Vitalizáló Vendégház, Arádi Antónia kúravezető

2025 Visegrád, Feketehegy u.

Tel: (+36) 20 / 9280514
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírlevél

Ne maradjon le a Vendégház akciós turnusairól, iratkozzon fel hírlevelünkre!