Sensolite-fényágy

Háttér

A Sensolite-fényágy a gyógyítás számos területén alkalmazható. A polarizált fény, köszönhetően az 1 cm-es behatolási mélységnek, eléri a kapilláris erekben keringő vért. A teljes testfelület kezelésére alkalmas polarizáltfény-terápiás ággyal (fényágy) mobilizálni lehet a szervezet természetes, immunitásért felelős erőit, védekező mechanizmusait.

A terápia hatására tapasztalataink szerint a szervezetben öngyógyító folyamatok indulnak be, így hatékonyan tudunk fellépni egyes egészségügyi panaszokkal szemben.

Fenyő Márta feltaláló csapatával kifejlesztette és létrehozta az emberi szervezet kezelésére alkalmas, polarizált fényt kibocsátó lámpát. Az első terápiás készülék a magyar találmány alapján végül Svájcból indult el világhódító útjára, amely azóta orvosok, kórházak, rendelőintézetek, magánrendelők és magánszemélyek nélkülözhetetlen gyógyító eszközévé vált az egész világon. A „gyógyágyat” emberek milliói használják nagyon eredményesen.

Az eddigi kutatások és eredmények fényesen bizonyították, hogy a lokális kezeléseken felül óriási új lehetőségek nyílhatnak meg a polarizáltfény-terápia előtt. A látványos lokális gyógyulások hátterében ugyanis a polarizált fény immunerősítő, vérkeringést fokozó, a sejtek oxigénellátását javító hatása áll, amely az utóbbi évek felismerései alapján most már egyetlen, viszonylag rövid időtartamú kezeléssel az emberi test teljes felületére kiterjeszthető, ezáltal a biológiai serkentő hatás gyorsan eljut a szervezet összes sejtjéhez és pozitív módon befolyásolja azok működését.

sensolite02

A terápia hatása

Az egész testfelület kezelésekor a polarizált fény – köszönhetően a körülbelül 1 cm-es behatolási mélységnek – a kapilláris ereken keresztül azonnal eléri a véráramot, így a vérkeringés segítségével a biológiai serkentő hatás is gyorsan jut el az emberi szervezet összes sejtjébe, létfontosságú szerveibe – például a szívbe, a májba, a gyomorba, a lépbe, a vesékbe, a belső elválasztású mirigyekbe, stb. -, és így fejti ki globális hatását annak teljes működésére.

A polarizált fénnyel elvégzett in vitro kutatások szerint jelentős mértékben erősíti az immunitásért felelős sejtek aktivitását, stabilizálja a vörösvérsejtek falát, valamint fokozza azok oxigénmegkötő és -megtartó képességét.

Az emberi szervezetben percről percre keletkező több millió hibás – később komoly betegségekért, rosszindulatú elváltozásokért felelős – sejt felismerésében és leküzdésében főszerepet játszó T-lymphociták, az elvégzett in vitro kutatások alapján a polarizáltfény-kezelés hatására jelentős mértékben aktivizálódnak, és ezzel súlyos és kevésbé súlyos betegségek megelőzését tehetik lehetővé, illetve elősegíthetik, gyorsíthatják a már kialakult betegségek leküzdését.

Az elvégzett in vitro kutatások eredményeként a vörösvérsejtek megnövekedett oxigénfelvevő és -megtartó képessége által minden egyes sejthez, szervhez és szervrendszerhez több jut az éltető oxigénből, és ez az izomzat, illetve a létfontosságú szervek számára hatékonyabb fejlődést és működést tesz lehetővé. Összességében elmondható, hogy a teljes testfelület polarizáltfény-kezelésével az egész szervezetben jelentős immunerősítő hatást lehet elérni.

ELLENJAVALLATOK

• lázas állapot (>38 ℃);
• igazolt dekompenzált hypertonia, illetve helyszínen mért 160/100 Hgmm feletti vérnyomás;
• bipoláris betegség mániás szakasza;
• epilepszia;
• terhesség;
• folyó kemoterápiás kezelés aktív szakasza (a citosztatikum a szervezetben van);
• szisztémás immunszupresszív kezelés;
• fényérzékenyítő gyógyszerek szedése;
• súlyos, kezeletlen szívritmus zavar;
• szemnyomás fokozódása;
• aktuálisan fennálló rosszindulatú hematológiai betegség;
• kórosan emelkedett vérlemezkeszám;
• alkoholos, vagy kábítószeres befolyásoltság;
• pupillatágító gyógyszerek használata esetén kizárólag védőszemüvegben.

Rólunk

Léböjt, léböjtkúra, böjt, méregtelenítés, Buchinger-, és Mayr-kúrák: Vitalizáló Vendégház, Visegrád. Böjtölésre válaszd az elsőt és az eredetit Visegrádon. 1995 óta több száz elégedett vendég! Böjtvezetőnk 22 éves gyakorlata és állandó jelenléte biztosíték a sikeres kúrához!

Kapcsolat

Visegrádi Vitalizáló Vendégház, Arádi Antónia kúravezető

2025 Visegrád, Feketehegy u.

Tel: (+36) 20 / 9280514
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírlevél

Ne maradjon le a Vendégház akciós turnusairól, iratkozzon fel hírlevelünkre!