Csepi István: Tíz nap a Feketehegyen, avagy Babajaga kunyhója

Csepi István hosszú levélben köszöni meg a felejthetetlen pihenést.

Tíz nap a Feketehegyen, avagy Babajaga kunyhója

Már megérkezni is a rejtélyek sorába tartozott. Arádi Antóniával - a "kunyhó" tulajdonosával - abban állapodtunk meg, hogy a Visegrád táblánál felhívom, innen Ő telefonon elkalauzol a szálláshelyig. Amikor ezt a megállapodást kötöttük, még az árvíznek se híre se hamva nem volt, így a főúton kintlévő homokzsákokról akkor egyikünk se tudott. Ezek között kellett felszlalomozni a Feketehegyre a "Lé böjt kúra" tetthelyére. Persze mikor megnyertem a részvételi jogot a magazintól, máris elkereszteltem "Bő lé kúrára". S utólag mondhatom, ez a megállapítás sem pontatlan arról, ami minket az elkövetkező napokban várt!

Személyem arra készült, hogy csak méregteleníteni fogok. A testsúly csökkenést csak hozadéknak könyveltem el. Ismerem már magam annyira, hogy erre az esetre ne kelljen különösebben felkészülnöm.

Szóval megérkeztünk, a tetthelyre, ahol bemelegítésként ötvenöt lépcsőn kell lemenni a vendégházig. Itt egy jó tanács: inkább több kisebb csomagba rakodni a holmikat mint egy nagy bőröndbe. Persze nekem egy családi kofferem volt jól megpakolva. Na lefele még a gravitáció is segít, de mi lesz itt felfele...

Elfoglaltuk szobáinkat, melyek igen igényesen szépen berendezettek s mindegyikhez tartozik egy fürdőszoba is. Ebben a megközelítésben kellemes ittartózkodás mutatkozott! Már csak a programok hiányoznak, mely színesíti az életet. Öt órára egy rövid eligazításra hívott minket Antónia, a nappaliba. Ekkor tudtuk meg a mindennapjainkat keretbe foglaló események sorát:

- reggel felkelés előtt keserűsó bevétele
- reggeli nyolckor. Finom zöldtea, finom valamilyen gyógytea, citromkarikák (citburger), kevés méz (kis kávés kanálnyi). Fogyókúrásoknak annyi sem.
- ebéd délben. Zöldségleves. A hozzávalók átpasszírozva a levesbe.
- csendespihenő. Ez az egy kötelező! Ebéd után szükséges a pihenés, a májra rakott melegvizes palack segíti a máj tisztulását a méregtelenedési folyamat kapcsán.
- Séta 14,30-tól 16,30-ig. Ez ajánlott program, mely az állóképességet fokozza. Antónia vezeti a túrát, Koktél nevű kutyájával, a csoport meg kullog utána. Nagyon szép helyeken jártunk a visegrádi hegyek között.
- Vacsora 17.30-kor. Zöldségleves és manna (nyák). Aki nem tudná a nyák zabpehelyből készült sűrű massza. Na, ebből kapunk egy kis kompótos tálka felét tetején méz és fahéj.
- Vacsora után pihegés, nehogy a sok szilárd ennivaló a gyomrunkat megülje, s hogy a tisztulást fokozzuk, este héttől kilencig szauna áll a rendelkezésre.

Ami a testnek táplálék kell azt itt most részletesen felsoroltam. Hát a fogainkat nem fogjuk koptatni- gondoltam-az egyszer biztos. Most a test további örömeit sorolom fel, hogy ki mivel múlattathatja az idejét:

Úszás a szabadtéri medencében
Calanetics torna
Aerobik torna
Aqua fitness
Konditerem
Szolárium

Ezen lehetőségek mellett még a következő szolgáltatásokat vehettük igénybe :

Frissítő masszázs
Thai masszázs
Bőr frissítő és élénkítő pakolások, fáslizások...,

mely dolgok szakavatott mestere Szilvi, aki ebéd alatt összeállítja a következő napi beosztást. Ezzel a pihenésnek délelőttre lőttek.

Valahogy így alakult ki egy nap:

- ébredés fél hétkor, ébredezés, tollászkodás
- hétkor keserűsó, tisztálkodás, öltözködés
- nyolc óra reggelihez menni
- kilenc óra torna / ezek általában 30 perces programok /
- 10,30: Aqua fitness.
- délben ebéd
- végre egy kis pihenő ( csendes)
- 14.15 rostos gyümölcslé bevitele ( 2 dl)
- 14.30 séta, túra, ki hogy szereti
- 16.30 frissnek nem mondható csapat megérkezése, tehát fürdés öltözködés
- 17.30 vacsora
- szabad foglalkozás.

Az ember ezt a "macerát" egy napig még csak elviseli, de kilenc napon keresztül?

Szombaton beindul a verkli. A házvezetőnők Zita és Anikó gondoskodnak arról, hogy mindig minden időre készen legyen. Az esti szaunánál visszagondolva megállapítottam ez semmi, ki fogom bírni. Igen, de ekkor még nem tudtam, hogy a folyamatban egy mélypont is van. Ez esetemben hétfőn jelentkezett. Addig csak néhány izomfájás, "mintha húzódna" dolgok jelentkeztek itt-ott a testemen, de hát ez nálam nem meglepő, mivel nem szoktam úgynevezett sportos életet élni. De hétfőn örültem hogy éltem. Ha ezt a napot kibírom.., akkor mindent.

Mivel a csapatban a "férfi" én voltam, így a gyengeség leghalványabb jelét sem mutathattam, de koncentrálnom kellett rendesen. S jött a kedd, mikor mintha a nap is másként sütött volna. Éreztem a végtagjaimat, hogy van bennük erő. Na nem sok, de biztatónak tekintettem. Mivel a mélypontról beszélgettem Antóniával s Ő megnyugtatott, hogy várhatóan így fog alakulni a dolog, így gondoltam biztatónak az erő megjelenését.

Ekkortól szinte minden ment, mint a karikacsapás. A napok teltek gyorsan egymás után s már csak azon kaptam fel a fejem, hogy megint sok elolvasatlan könyvet hoztam a pihenésre, s a restanciáim ezen a téren nem csökkentek számottevően.

Közben az aquafitness, valamint a thaimasszázsok rugalmassá és egyre erősebbé tettek. Kialakul az emberben egy kis hiányérzet, ha valamelyik elmaradt. Könnyű a jót megszokni!

Így aztán szerdától úgy döntöttem, hogy a felhalmozódó energiákat serkentendő a konditerembe is el-ellátogattam. Bízvást tanácsolhatom mindenkinek, hogy egy-egy tornafélét csak két- háromszori foglalkozás után ítélje meg, mert a gyakorlatok addigra kezdenek begyakorlottá válni, s a tornázó azt veszi észre, hogy élvezi azt, amit csinál.

Minden nap esténként szaunáztam, mely hely alkalmas arra, hogy az ember egy kicsit gondolkodjon az aznapi történéseken s nem csak az aznapiakon...

Az alagsori kis medencében jót lubickolhattam a hűtési szünetekben. Így valóban igaz, nem csak testileg, de gondolataiban is frissül az ember.

Általában itt semmi sem kötelező. Minden csak ajánlott, s én is csak ezt tudom tenni. Ajánlom ezt a helyet azoknak akik az egészségükért nem csak beszélni szeretnének, de tenni is. Kicsit úgy éreztem, hogy ezen a helyen az ember sokat elsajátíthat azokból az ismeretekből, amik ahhoz kellenek, hogy az elkövetkezőkben nem csak egészségesebben, de egészséges életszemlélettel is felvértezve vethesse be magát a napi életbe.

Köszönetemet szeretném kinyilvánítani Antóniának, Szilviának, Zitának, Anikónak, hogy amíg én pihenhettem, Ők keményen dolgoztak, nem egyszer hajnali öt órától este tízig.

Köszönöm az Elle magazinnak a lehetőséget, hogy a Léböjt kúrával megismerkedhettem.

Budapest, 2002. szeptember 5.

Csepi István

Ui.: Kúra előtt/után

Testsúly: 83 kg/79 kg
Vérnyomás: 149/90/111/73
Pulzus: 89/73
Életkor: 47 év/"36" év