
20. évforduló
Elrepült húsz év. 2001 tavaszán kezdődött a vendégház építése és 2002 áprilisában már vendégeket tudtunk fogadni az "új házban" is.
A már korábban is nálunk böjtölő vendégek (akik most néhány mondat erejéig felidézik emlékeiket) úgy emlékeznek vissza az építkezésre, hogy embert próbáló feladat volt. Azt mondták, a piramisok építése jutott az eszükbe. A terepviszonyok miatt a három szintes ház alapozása és felhúzása csak kézi erővel volt megoldható, hiszen gép nem tudta megközelíteni. Ráadásul különleges előírások nehezítették a természetvédelmi területen megvalósuló kivitelezést. Számomra különösen a felvett jelentős hitel miatt volt rendkívül nyomasztó a határidő.
Ezt a kerek évfordulót szeretném felhasználni arra, hogy megköszönjem Nektek, kedves vendégeink, hogy jelenlétetekkel akár egyszer, vagy évenként megtiszteltétek a Vendégházat. Remélem, hogy továbbra is a béke szigete marad számotokra a hely, a ház "szelleme", a közeli természet megunhatatlan szépsége változatlanul vonzó marad és még nagyon sokszor találkozhatunk itt, az erdő közepén. Remélem, hogy jelenlegi kis csapatunk lelkesedése és "szolgálata" még hosszú évekre vonzóvá teszi a VVV-t.
Még egyszer: köszönöm, hogy voltatok, vagytok és remélhetőleg lesztek nekünk:
Arádi Antónia