Edit e-mailje

Edit a Vendégházban eltöltött napok után is kitartóan folytatja a fogyókúrát.

Kedves Antónia!

Örülök, hogy eljött a napja annak, hogy a visegrádi „kivirágzásom” megjelölt időpontját megerősíthetem. A naplódba Dr. Sz. Edit nevére 2 személyre jelöltem meg az április 25-május 4 közötti időpontot.

Az én megjelenésem már teljesen biztos, a barátnőm, aki sok évvel ezelőtt volt nálad, és akitől hallottam rólad, még ma visszaszól nekem, amit jelezni fogok. Mindenképpen megírom, ha a másik hely szabaddá válik.

A Schroth kúrát választom az idén, mert a lányok, akikkel együtt vacsoráztam a tavaszi kúrán, olyan jóízűen itták a fini bort, és a pálinkát.:-)

A részleteket, hogy pontosan mennyi is most a kúra, a weblapról azért nem tudtam megállapítani, mert a főépületnél különböző árak vannak, kezdve a 75.000.-Ft-tól, a 105-ig. Ez talán a szobától függ? Én szeretnék a főépületben lenni, de ha csak 105.000.-Ft-os szoba van ott, akkor inkább mennék az új épületbe.

Amióta ott voltam nálad, nagyon jól érzem magamat a bőrömben, még fogytam itthon 2 kg-ot, és azóta 78 kg vagyok. Hetente minimum 2-szer kondizom, mindent eszem, nem koplalok, a sütiket hanyagolom, de ha nagyon szükségét érzem, vagy egy jó beszélgetéshez a kávé, tea mellé az kell, akkor nem fosztom meg magamat az örömtől. A kaja mennyiségre is figyelek, ahogyan mondtad. Köreteket csak köles, hajdina, kukoricadara stb-t főzök. Szóval kiváló tanuló vagyok, de nem stréber, mert mindez csakis azért van így, mert jól érzem magam a bőrömben. A rendszeres mozgás mellett pedig simán lehet enni. Mivel sportoltam világ életemben, ezért ez sem tehertétel számomra, az már inkább megvisel, ha két napig nem mozgok, akkor este aludni sem tudok úgy, ahogy szeretnék. Szóval minden nagyszerű, és várom a találkozást, a gyönyörű hegyeket, a jó levegőt, a fini vacsikat.

Remélem Te is, Szilvi leányod, és mindenki, akit szeretsz jól van, és Te is ugyanolyan energikus vagy, mint voltál. A találkozásig rám még vár egy rövidebb és egy hetes sítúra, ami mindig nagyon élvezetes. Most még jobb lesz, mert jó kondiban vagyok.

Puszillak, és várom a válaszodat, és még én is jelentkezem, hogy jön e a barátnőm vagy sem?

Sz. Edit
(2008. január)